Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Amatőr rádiósok táboroztak Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A világ 27 országából közel 120 fiatal vett részt a győri Széchenyi István Egyetemen augusztus 5. és 12. között megrendezett Fiatal Rádióamatőrök Nyári Táborában (YOTA), melynek célja a rádióamatőr-sport jövőjének biztosítása volt. A program a szakmai fejlődésen túl kiváló alkalmat nyújtott a nemzetközi kapcsolatok építésére és kultúrákon átívelő barátságok kialakítására is. A közösség meghatározó szereplője a Széchenyi-egyetem rádióklubja is, amely fontos szerepet játszik a rádióamatőrök legújabb generációjának kinevelésében.

A Széchenyi István Egyetemen megrendezett Youngsters On the Air (YOTA) idei nyári táborában közel százhúsz 16 és 26 év közti fiatal vett részt, akik 27 országból érkeztek. „A rádióamatőrködést is utolérte az, hogy fiatalok száma csökkenni kezdett a közösségben, ezért tíz évvel ezelőtt a Magyar Rádióamatőr Szövetség mozgalmat indított a nemzetközi szövetség támogatásával a sport jövője és utánpótlása érdekében. A tábor is a népszerűsítést szolgálja. Az oktatás mellett a rendezvény nem titkolt célja a csapatépítés, olyan kötődés kialakítása a fiatalok között, melyben a közös hobbi szeretete összetartja őket az élet minden szakaszában” – osztotta meg gondolatait Molnár Csaba, a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöke.

A rendezvényen a fiataloknak a szakmai előadásokon és az interaktív feladatokon túl alkalmuk nyílt kötetlen programokon is részt venni, ahol egymás kultúráját is közelebbről megismerhették. A tábor egyik szervezője, Varró Tamás tizedik éve részese a fiatal rádióamatőrök közösségének és a Magyar Rádióamatőr Szövetség YOTA-koordinátoraként a nemzetközi rendezvények lebonyolításáért felel. „Az egyhetes eseményre Dél-Afrikától Szingapúron át Egyiptomig érkeztek lelkes rádióamatőrök, így a tábor széles körű nemzetközi kapcsolatok építésére adott lehetőséget mindenkinek. Mivel az egész sport a kapcsolódásról és a kommunikációról szól, így a fiatalok a rendezvényen túl is gyakran tartják a kapcsolatot a későbbiekben a rádiózás segítségével” – mesélte.

A program iránti érdeklődés évek óta töretlen, a legtöbben évről évre visszatérnek, akárcsak Vilma és Henni, akik Finnországból érkeztek Győrbe. Mindketten nemzetközi szervezőként tevékenykednek és már hat éve foglalkoznak rádióamatőrködéssel, ebből három éve nemzetközi szinten is. A fiatalok most először jöttek Magyarországra a rendezvénynek köszönhetően és nagyon jól érezték magukat a Széchenyi-egyetemen. „Az intézmény és környezete egyaránt elnyerte a tetszésünket, az egyetemi létesítmények modernek, csupa kellemes meglepetés ért minket” – mondta el Vilma, aki idén másodjára vett részt szervezőként a YOTA táborában

 

Fotó: Florian Zwingl