A pályakezdő fiatalok foglalkoztatását segíti a START-kártya, amelyet az a pályakezdő igényelhet, aki a 25. – ha felsőfokú végezettséggel rendelkezik a 30. – életévét még nem töltötte be, és tanulmányait befejezte vagy megszakította. A kártya igénylésének további feltétele, hogy a pályakezdő a tanulmányainak befejezését követően első ízben létesítsen foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt.
Nem igényelhet ugyanakkor START-kártyát az, aki korábban megbízási-, vállalkozási szerződés alapján végzett munkát. Nem kizáró ok a tanulói, hallgatói jogviszony mellett illetve az iskolai szünet időtartama alatt fenn állt foglalkoztatásra irányuló jogviszony.
Nem jogosult START-kártyára, aki korábban egyéni vállalkozó volt.
A START-kártya érvényessége főszabály szerint két év, felsőfokú végzettséggel rendelkező igénylő esetén 1 év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő huszonötödik életévének, felsőfokú végzettséggel rendelkező igénylő esetén a 30. életév betöltéséig terjedhet.
Fontos, hogy a 2010. január 1-je előtt felsőfokú végzettségűként kiváltott START-kártya érvényességi időtartama két év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő harmincadik életévének betöltéséig tart.
A járulékkedvezményt a munkáltató veheti igénybe.
Alap- és középfokú végzettséggel rendelkező vagy végzettséggel nem rendelkező pályakezdő foglalkoztatásakor a 27% társadalombiztosítási járulék helyett a foglalkoztatás első évében a havi bruttó kereset 10%-ának, második évében 20%-ának megfelelő fizetési kötelezettség terheli. Felsőfokú végzettségű START-kártyás foglalkoztatásakor a tb-járulék összege helyett a foglalkoztatás első kilenc hónapjában a bruttó munkabér 10%-ának, azt követő három hónapjában 20%-ának megfelelő közterhet köteles a munkáltató megfizetni.
A munkaadó a kedvezményt az alap- és középfokú végzettséggel rendelkező vagy végzettséggel nem rendelkező pályakezdő esetében legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér másfélszeres, felsőfokú végzettségű pályakezdő esetében a minimálbér kétszeres összegének megfelelő járulékalap után érvényesítheti. Az ezen felüli kereset után a munkáltató az általános szabályok szerint köteles a járulékot megfizetni.
A START-program nem csak a pályakezdő fiatalok, hanem a munkaerőpiacon más okból hátrányos helyzetben levők munkába állását is segíti.
START PLUSZ- kártyát igényelhet a tartósan álláskeresőkként nyilvántartott személy, akit a kártya igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapja
(pályakezdő álláskereső esetében 8 hónapon belül legalább 6 hónapja) az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként tart nyilván. START PLUSZ-kártyára jogosult továbbá az, aki a GYES, GYET, ápolási díj, GYED megszűnést követő egy éven belül (365 nap) kíván munkába állni. Ugyancsak jogosult kártyára az is, akinek gyermeke az egy éves kort betöltötte, és e gyermek után igénybe vett GYES folyósítása mellett kíván munkát vállalni. A START PLUSZ-kártya igénylésének azonban feltétele, hogy az igénylő nem állhat az igénylés időpontjában foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban.
A START PLUSZ-kártya érvényességének időtartama a kiállítás keltétől számított két év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő öregségi nyugdíjjogosultságának eléréséig terjedő időszak. GYES folyósítása mellett igénybe vett kártya esetén az érvényesség legfeljebb a gyes megszűnéséig terjedhet.
Az utóbbi esetben fontos megjegyezni, hogy a gyermekgondozási segély folyósítása alatt igénybe vett START PLUSZ-kártya érvényességi idejének lejáratát követően újabb START PLUSZ-kártya a gyermekgondozási segély megszűnését követő foglalkoztatáshoz már nem váltható ki. Azonban, amennyiben a START PLUSZ-kártya érvényességi ideje alatt újabb gyermek születik, akkor a legfiatalabb gyermekre tekintettel újra lesz lehetőség a kártya kiváltására.
Az érvényes START PLUSZ-kártyával rendelkező személy foglalkoztatása után a munkaadót a 27% társadalombiztosítási járulék helyett a foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér 10%-ának, a foglalkoztatás második évében a bruttó munkabér 20%-ának megfelelő fizetési kötelezettség terheli.
A kedvezmény legfeljebb a kötelező minimálbér kétszeresének megfelelő járulékalap erejéig érvényesíthető, az azt meghaladó összeg után az általános járulékfizetési szabályokat kell alkalmazni.
A munkaadó a kedvezményre abban az esetben jogosult, ha a foglalkoztatás időtartama a 30 napot meghaladja és a munkaidő legalább a napi négy órát eléri.
További lehetőségként START EXTRA-kártyát igényelhet az a tartósan álláskereső, aki az igénylés időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként volt nyilvántartva és az 50. életévét betöltötte, vagy életkorra tekintet nélkül, legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. Ugyancsak jogosult START EXTRA-kártyára az a személy, akit az igénylés időpontjában, az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként nyilvántart, és rendelkezésre állási támogatásban részesül.
A kártya érvényességének időtartama a kiállítás keltétől számított két év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő öregségi nyugdíjjogosultságának eléréséig terjedő időszak.
START EXTRA-kártya esetén a foglalkoztatás első évében a munkaadó mentesül a társadalombiztosítási járulék megfizetése alól. A foglalkoztatás második évében a járulékkötelezettség a tb-járulék helyett, a bruttó munkabér 10%-ának megfelelő összeg.
A munkaadó a kedvezményt legfeljebb a kötelező minimálbér kétszeresének megfelelő járulékalap erejéig érvényesítheti, a felettes részre az általános járulékfizetési szabályokat kell alkalmazni.
A munkaadó a kedvezményre abban az esetben jogosult, ha a foglalkoztatás időtartama a 30 napot meghaladja és a munkaidő legalább a napi négy órát eléri.
A munkaadót a fentieken túlmenően további járulékkedvezmény illeti meg, ha az érvényes START EXTRA-kártyával rendelkező, rendelkezésre állási támogatásra jogosult álláskereső személy lakóhelye gazdasági, infrastrukturális, társadalmi, szociális, foglalkoztatási szempontból legkedvezőtlenebb helyzetű kistérségben vagy településen van, és megfelel a jogszabályban előírt egyéb feltételeknek is. Ebben az esetben a munkaadó három évig mentesül a társadalombiztosítási árulék megfizetése alól.
Nagyon fontos, hogy mindhárom START-kártya esetében, az igénylés időpontjában, az igénylő nem állhat foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban, azaz a kártya igénylés időpontjának meg kell előznie a foglalkoztatásra irányuló jogviszony kezdő napját. A munkáltató a kártyával igénybe vehető kedvezményt abban az esetben érvényesítheti, ha a kártyaigénylő a munkába lépést megelőző napon már rendelkezik a START-kártya valamelyikével.






