Kezdőlap KÉK HÍREK

Angolosan távozott, de a rendőrök elfogták!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fizetés nélkül akarta megszerezni a megvételre kínált laptopot egy férfi Kapuváron, ezért miután átvette azt az eladótól, elhajtott gépkocsijával.

Egy kapuvári fiatalember kínált az interneten megvételre egy laptopot. Miután jelentkezett egy vásárló – akivel több üzenetet is váltottak – megegyeztek abban, hogy 2020. május 18-án 15 óra körül személyesen is találkoznak az üzlet lebonyolítása miatt Kapuvár belvárosában. A találkozó létrejött, azonban miután a fiatalember átadta az árut a járművében tartózkodó vevőnek, az gondolt egyet, majd fizetés nélkül elhajtott. A pórul járt eladó megjegyezte az autó rendszámát, rögtön megtette a bejelentést a rendőrségen, így az egyenruhások rövid időn belül beazonosították az elkövetőt. Néhány óra múlva a Sárvári Rendőrkapitányság járőrei megtalálták a keresett gépkocsit, majd annak tulajdonosát visszatartották a beledi rendőrök kiérkezéséig, akik elfogták a 30 éves férfit.

V.Gábort a Kapuvári Rendőrkapitányságra történt előállítását követően lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu