Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Arany- és ezüstérem Rotterdamban

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A férfi kormányos nélküli kettesek versenyében a győri Széchenyi Egyetem hallgatói, Juhász Adrián és Simon Béla olimpikon indult. A páros az első 500 méteren 3 másodperces előnyre tett szert, és a táv felénél már az ellenfeleik számára is világossá vált, hogy nem érdemes támadni őket, ugyanis ekkora már 2 hajóhossz volt a távolság az üldözőiktől. Végül nem maradt kérdéses az aranyérem, és 3 másodperces megnyugtató fölénnyel húzták be Magyarország első győzelmét az Európai Egyetemi Játékok történetében. A magyar csapat egyetlen női résztvevője, a Széchenyi István Egyetemen tanuló Dohovics Virág ezüstérmes lett a könnyűsúlyú egypárevezősök mezőnyében.

győri egyetem csapata az európai klasszikus, az egyetemi nyolcasok „regattája” versenyében Budapest után Rotterdamban is sikerrel szerepelt. A versenyben minden csapat erősen kezdett, az első 500 méterig fej-fej mellett haladtak. Féltávnál már megvoltak a leszakadók, a magyarok pedig egy fél hajóval a többiek elé kerültek, azonban még nem dőlt el semmi. Egyre nagyobb jelentősége lett a befektetett munkának, a mindennapos edzéseknek, és a mentális felkészítésnek. A győri Széchenyi Egyetem legénységének együtt volt a hite és az ereje, és a Kiss László mesteredző felkészítette csapat a második ezer méteren nagyobb ütemben és erővel húzott a fáradó ellenfeleknél. 1500-nál már majdnem egy hajóhosszal vezettek, ami a végére 3,5 másodperces megnyugtató előnnyel a győzelmet jelentette. A célba érve a fiúkból kitört a megérdemelt siker csatakiáltása, és boldogan integetve siklottak el a nézősereg előtt.

Rotterdam egyébként a győri egyetem sikereinek a helyszíne: a SZEnergy Team, a Széchenyi István Egyetem oktatóiból és hallgatóiból álló csapata, melyet a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék alternatív energiaforrásokat kutató törekvései hívtak életre. Céljuk, hogy az alternatív energiával hajtott elektromos járművek hatékonyságát fejlesszék és a technológia életképességét bizonyítsák. Tevékenységeik mellett, az általuk fejlesztett járművek a Shell Eco-marathon Europe elnevezésű európai szintű energiatakarékossági versenyen bizonyítanak 2008 óta, s az idei rotterdami versenyen negyedikek lettek.