Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Aratási munkák

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rajtra készen állnak a kombájnok a Darnózseli Agrár Zrt. telephelyén. Idén, az eddigi évekhez képest korábban –már június közepén- el tudták kezdeni az aratást. A nyári munkák első részén már túl vannak, jelenleg a gépek karbantartása folyik. 

A repce és az árpa betakarítása már megtörtént. Dr. Tóth Lászlótól, a Darnózseli Agrár Zrt. elnökétől megtudtuk.: Az időjárás nagyban befolyásolta a munkák kezdetét és a termés minőségét.

A termelőszövetkezet  szerencsés helyzetben van. Az árvíz nem érintette a területeiket, inkább a belvíz okozott és okoz jelenleg is problémákat.

A mérések alapján, a jövő hét közepén megkezdődhet a búza aratása. Az elmúlt éveknél lényegesen jobb termés várható. Az idei csapadékmennyiség épp kedvezett a növény fejlődésének.