Panna még kislányként üzent a világűrbe. Az egyetemig kellett várnia a válasz megérkezéséig. A lány és egy dundi, gombra frizurás idegen között megvalósul az úgynevezett ötödik típusú találkozás. A ruházatot és hajviseletet nem számítva a kinézetben tőlünk alig különböző űrlénynek egy komoly becsípődése van: Zalatnay Sarolta. Rövidesen kiderül, hogy valaki, pontosabban az idegen munkaadója nem nézte jó szemmel alkalmazottja távozását. Utána ered a Földre, és vagy túszokat szed vagy lézernyalábot ereszt minden útonállónak vélt homloklebenyébe. Innen már aztán kipipálhatjuk ötödik típusú találkozást. Az űrfegyverrel a fapofájú Árpa Attila hadonászik. Az egyetemista lány főszerepében Walters Lili, Takács Zalán a jószándékú, ártalmatlan arckifejezésű űrlény fizimiskája mögött. Bájosan őrült az Űrpiknik előzetese, jó eséllyel indul, hogy a nyár egyik üde mozis színfoltja legyen
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Súlyosan megsérült két gyermek egy autóbalesetben Ceglédnél
Az Országos Mentőszolgálat az MTI kérdésére elmondta, hogy két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél. A két gyermeket és egyikük súlyosan megsérült édesapját mentőhelikopterrel...