Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Árvízbúcsúztató lesz Budapesten, kiemelik és lefestik az uszadékfákat

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A sikeres árvízvédelmet követően a Fővárosi Önkormányzat munkatársai megtisztították a budapesti rakpartokat, így a gyalogosok és a bringások szeptember 29-én ismét birtokba vehetik kedvenc közterüket, a Jane Haining rakpartot. 

A Fővárosi Csatornázási Művek, a Fővárosi Vízművek, a BKK és a BKV, a Főkert és az FKF, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai, valamint lelkes önkéntesek szorgos és sokszor erőn felüli munkáját köszöni meg és ünnepli a főváros a rakparti eseménnyel, írja az enbudapestem.hu.

A szervező Budapest Brand és a Valyo – Város és Folyó Egyesület 3 órától ingyenes programokkal, Uszadékfa-installációval, DJ-szettel és Bocskor Bíborka zenés műsorával várja az ünnepelni és alkotni vágyókat a Viadukt Galériánál.

A folyó az árvíz levonulása óta tele van uszadékfával, melyeket nemcsak kiemelnek a résztvevők, hanem közösen le is festik azokat. A szervezők arra biztatnak mindenkit, hagyjanak nyomot a városon, állítsanak közösen emléket az átvíznek. 

Azt írták: „Megmutatjuk meddig ért a Duna a RAKPART-on és te is hagyhatsz fa-üzenetet a budapestieknek! Szerszámokat, festéket és hozzáértő kezeket biztosítunk, ha részt vennél, olyan ruhában gyere, amit nem bánsz, ha koszos lesz.”

Forrás: Énbudapestem
Fotó: Merész Márton