Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Átadták a 83-as út győri bevezető szakaszának kibővített szakaszát

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Átadták a 83-as út győri bevezető szakaszának kétszer kétsávossá és úgynevezett turbó körforgalmakkal kibővített szakaszát pénteken Győrben. A fejlesztés mintegy 1,4 milliárd forint európai uniós és hazai költségvetési forrásból valósult meg a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában.

 

Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője az átadáson azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztéssel biztonságosabbá vált az M1-es autópályára a fel- és lehajtás, valamint a győri bevezető szakasz közlekedése.Mayer András, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a három turbó körforgalom kialakítása, az egy kilométer hosszú győri bevezető szakasz kétszer kétsávossá bővítése és egy közvetlen ág kiépítése az M1-es felőli irányból Pápa felé az első üteme volt annak a beruházásnak, amellyel a 83-as út Győr és Pápa közötti szakasza kétszer kétsávossá bővül.

A mintegy negyven kilométer hosszú Győr és Pápa közötti szakasz bővítésének jelenleg a tervezése zajlik, a közbeszerzést jövő év elején írják ki, a kivitelezés pedig a harmadik negyedévben indul. A tervek szerint a bővítés és felújítás 2022 negyedik negyedévében fejeződik be. A vezérigazgató-helyettes beszélt arról is, hogy a NIF Zrt. feladatai közé tartozik, hogy segítse azokat a közúti fejlesztéseket, amelyek megkönnyítik a megyei jogú városok közlekedését. Győr esetében ilyen egyebek mellett a keleti elkerülő és az országhatár közötti szakasz, valamint a győri elkerülő és Vámosszabadi közötti kerékpárút építése.

Simon Róbert Balázs, Győr 1. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az M1 csomópont a felújítás előtt rendkívül balesetveszélyes volt. A következő évek feladata az lesz, hogy a Győr és Pápa közötti mintegy 50-55 perces menetidő a fejlesztéssel jelentősen csökkenjen és biztonságosabbá váljon a közlekedés – közölte. Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte: a város 2006-ban döntött arról, hogy a dinamikus fejlődés érdekében biztonságosabbá és gyorsabbá tegye az úthálózatot a megyeszékhelyen. A fejlesztéseket önkormányzati, állami és európai uniós forrásokból valósítják meg. A 83-as út kétszer kétsávossá bővítésének alapkövét tavaly december 22-én tették le Győr mellett. Akkor elhangzott, hogy a pápai reptér NATO-bázissá válása miatt vált sürgetővé a fejlesztés.