Átadták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pápai szolgáltató központját

Átadták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pápai szolgáltató központját
Átadták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pápai szolgáltató központját

Átadták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pápai szolgáltató központját, az országban nyolcadikként megnyílt létesítményben falugazdászok nyújtanak segítséget a kamarai tagok számára.

A szerdai nyitórendezvényen Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy a falugazdász hálózat kiépítésével 2016 óta az a kamara célja, hogy szolgáltatásai elérhetővé váljanak a gazdák számára.  A 9 millió forintból felújított 250 négyzetméteres, konferenciateremből és ügyféltérből álló pápai szolgáltató központban öt falugazdász, köztük egy szaktanácsadó segíti a gazdák munkáját.  Az elnök ismertette: a kamara részben az állami hivataloktól átvett közfeladatokat lát el, másrészt pedig piaci szolgáltatást nyújt a tagság számára, köztük például biztosítási termékeket kínál. Győrffy Balázs beszélt arról, hogy Pápa térsége meghatározó agrárközpont, amit az évente megrendezett, nagyszámú kiállítót és látogatót vonzó agrárexpó is példáz.  Az elnök kitért arra, hogy 2018 májusában üzembe helyezik az agrárkamara által kiépített, az egész országot lefedő jégkármérséklő rendszert, amely évente 50 milliárd forintnyi kártól óvja meg a mezőgazdaságot.

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő (Fidesz), a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy a pápai a Dunántúl harmadik szolgáltató központja, amely a napi ügymenetben nagy segítséget nyújt majd a gazdák számára. Országszerte 650 falugazdász, 70 szaktanácsadó dolgozik – tette hozzá. Rámutatott arra, hogy az agrárágazat termelékenysége az előző évtizedben jelentős lemaradással küszködött a jó adottságok ellenére is, majd 2010-ben kedvező változás indult el.

Az állami földek értékesítése megerősítette a gazdatársadalmat és többségbe kerültek a kis- és középvállalkozások. Az agrárium jelentős támogatást kap a kormánytól, és sikeres volt az ágazat átalakítása is – mondta Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselő-jelöltje (Fidesz-KDNP).

(MTI/Kiemelt képünk illusztráció: pixabay.com)

Szerkesztő, riporter