Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Átadták az új hangár területét

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az atlanti szövetség főtitkára hétfőn érkezett egynapos látogatásra Magyarországra Hende Csaba meghívására.

Anders Fogh Rasmussen a pápai ünnepségen felidézte: négy éve érkezett a légi bázisra az első szállító gép a NATO Stratégiai Légiszállító Képesség (SAC) programjának keretében, amelyben 10 NATO-tagállam és 2 partnerország vesz részt. Közösen beszerzett C-17-es gépekkel oldják meg azokat a légi szállítási feladatokat, amelyre önállóan nem lennének képesek. A program 2009-es indulása óta a C17-es repülőgépek több mint 10 ezer órát repültek, mintegy 30 ezer tonna árut és mintegy 30 ezer utast szállítottak – mondta.

A Stratégiai Légiszállító Képesség programban anyagi forrásokkal és személyzettel részt vevő 12 ország a repülési időt az előzetes megállapodásoknak megfelelően osztja fel egymás között. 

Hétfő délelőtt Hende Csaba honvédelmi miniszter és vendége elvégezte az első jelképes kapavágást a reptér új hangárkomplexumának építési területén. A hangár elkészültével a főtitkár szerint még költséghatékonyabbá válik a jövőben a stratégiai légi szállítás.    

Hende Csaba az ünnepségen bejelentette, hogy mostantól a polgári légi szállítás előtt is megnyitják a repteret, az egész régió gazdasági érdekeit szolgálva.    A miniszter azt mondta: mindenekelőtt a Szombathely, Szentgotthárd és Zalaegerszeg részvételével megalakult nyugat-pannon járműipari és mechatronikai központot alkotó termelővállalatok igényeire vannak figyelemmel, de természetesen Győr, Veszprém és Székesfehérvár térsége számára is nyitva áll mostantól a légi teherszállításhoz minden szükséges felszereléssel rendelkező pápai repülőtér.