Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén nem csak a 2021-es, de a 2022-es díjazottat is elismerték. A 2015-ben alapított Makovecz Imre-díjjal azokat ismerik el, akik a mester országépítő szellemének nyomdokán példaértékűen művelik saját hivatásukat.

Három szervezet dönt a díjazottakról

A díj odaítéléséről az alapítószervezetek – a Magyar Művészeti Akadémia mellett a Kós Károly Egyesülés és a Makovecz Imre Alapítvány – által delegált bizottság dönt. Idén rendhagyó módon egyszerre két díjat adtak át a neves építész, a Magyar Művészeti Akadémia alapító örökös elnöke születésnapján.

A pandémia miatt tavaly elmaradt

Tavaly a sikeres jelöltállítást követően a díj átadását a járvány miatt egy évvel elhalasztották, így idén a három szervezet grémiuma döntése alapján Buzás Péter, Makó egykori polgármestere kapta a 2020-as Makovecz Imre-díjat. Az idei, 2021-es elismerésben Kovács Gyula gyümölcsész, a magyar Tündérkert-mozgalom úttörője részesült. Első alkalommal, 2015-ben Kiss Ferenc "hangépítész" nyerte el a díjat, 2019-ben Böjte Csabát díjazták az alapítók.

 

Kép: hermanottointezet.hu