Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Átadták a Szentágothai-díjakat a Pécsi Tudományegyetemen

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szentágothai-díjakat adtak át a Pécsi Tudományegyetemen hétfőn. Az intézmény keretei között 2012 óta működik a Szentágothai János Kutatóközpont, amelynek évfordulós ünnepségén emlékeztek meg a névadóról a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódó Szentágothai-napon. Az eseményen Csanády László, a Semmelweis Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet igazgatója tartott előadást, majd átadták a a Szentágothai-díjat és a junior Szentágothai-díjat két, munkájában kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónak.

 

•    A Szentágothai-díjat Völgyi Béla, a PTE Természettudományi Kar Neurobiológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára vehette át, aki 2019 óta önállóan vezeti az SZKK-ban működő Retinális neurobiológia kutatócsoportot. Völgyi Béla tudományos érdeklődési köre a gerinces retina szerkezete és működése, valamint az elektromos szinapszisok szerepe a neuronok közötti kommunikációban, a dúcsejtek szerepe a retinális kód kialakításában, különös tekintettel annak videotechnikai és robotikai felhasználhatóságára.

•    A junior Szentágothai-díjat Lanszki Zsófia, a PTE Természettudományi Kar adjunktusa, a Virológiai Nemzeti Laboratórium kutatója érdemelte ki. A többszörös NKFIH-ösztöndíj nyertes, PhD munkáját summa cum laude minősítéssel és kimagasló tudománymetriai adatokkal megvédő díjazott kutatási témája a kisragadozók vizsgálata, azok virológiai jelentősége.

 

Idén nyolc jelentkező közül két fiatal kutatót választott ki az SzKK Tudományos Tanácsa, akik 2025-től a Szentágothai János Tehetségtámogató Program keretében kezdhetik meg munkájukat az SzKK-ban. Kőhegyi Bianka a Strukturális neurobiológia kutatócsoporthoz csatlakozik majd, Bruszt Nóra pedig a Transzlációs idegtudományi kutatócsoport tagjaként kezdi meg munkáját.