Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Átalakítja az irányított véradás rendszerét az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ): az új szabályozás értelmében az eddigi, jól ismert, a közvetlen donor-beteg kapcsolaton alapuló direkt irányított véradás hétfőtől csak a beteg írásos nyilatkozata alapján, és vércsoportegyezés esetén valósulhat meg.

Nem követelmény a vércsoport egyezés

Az OVSZ hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette, hogy szintén október 4-től támogató irányított véradásra is lehetőség nyílik. Ez nem követelmény, hogy a véradó és a beteg vércsoportja egyezzen. A leadott vér az országos készletbe kerül, a kedvezményezett beteg pedig a számára gyűjtött mennyiségnek megfelelően, "becseréléssel", a központi készletből kap számára kompatibilis vérkészítményt.

Sokféleképpen létre jöhet ez a forma

Ez a forma – ugyanúgy, mint a direkt irányított véradáskor – létrejöhet rokonok, ismerősök körében, de akár, az adatvédelmi szempontok figyelembe vételével, közösségi gyűjtés alapján is, egy megnevezett beteg gyógyulásának támogatására.

Támogató véradás esetén a véradónak csak annyit kell tennie, hogy adatfelvételkor egy nyilatkozaton megadja a beteg nevét és taj-számát. A már leadott vért utólag nem lehet beteghez irányítani – hívták fel a figyelmet.

Bármelyik vérgyűjtési helyszínen lehet direkt és támogató irányított véradásra jelentkezni. Ezek pontos időpontja, helyszíne megtalálható a www.ovsz.hu/ver/veradasok oldalon.

Iratokat vinni kell

A vérellátó szolgálat arra kér mindenkit, éljen az időpontfoglalás lehetőségével, ahol irányított véradási szándékát is jelezheti. A véradáshoz személyi igazolvány, lakcím- és taj-kártya szükséges.

 

Kép: pixabay.com