Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Sydney-ben található Royal Hospital for Women kutatói jelentős áttörést értek el a női meddőségi esetek majdnem egyharmadának hátterében álló, gyakran nagy fájdalommal járó endometriózis kutatásában, amely által hatékonyabbá válhat a betegség kezelése.

Az endometriózis egy krónikus betegség, amely Magyarországon nagyjából 200 ezer nőt érint, jellemző tünetei közé pedig a hasi fájdalom, az erős menstruáció, a puffadás, a hólyag- és bélvérzés, a fáradtság, illetve a fájdalom által kiváltott szorongás és a meddőség sorolható.

A kutatás során az ausztrál tudósok szöveteket tenyésztettek ki az endometriózis összes ismert típusából, amelyet követően összehasonlították, hogyan reagálnak ezek a különböző szövetfajták a kezelési módokra.

Ez azt jelenti, hogy az orvosok immár jóval hatékonyabb, célzott kezelést írhatnak elő az endometriózis típusától függően, ami óriási előrelépés. Jason Abbott, a klinika szülész-nőgyógyász professzora kiemelte, miszerint az eredmény olyan mértékű áttörést jelent, mint amit 30 éve értek el a mellrák gyógyításában.

„Három évtizeddel ezelőtt az összes mellrákos páciens ugyanazt a kezelést kapta, ám ma már tudjuk, hogy ennek a betegségnek több típusa létezik, így minden esetet ennek megfelelően kell kezelni. Az új kutatási eredményekkel fel tudjuk majd mérni, hogy egy pácienst a betegség agresszív, invazív formája fenyegeti-e, és ilyen esetekben a termékenységét megtartó célzott kezelést nyújtsuk neki”