Audi: végzett a duális képzés első évfolyama

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Végzett az AUDI HUNGARIA Zrt. és a Széchenyi István Egyetem 2015-ben alapított duális egyetemi képzéséhez először csatlakozó négy hallgató. Ez alkalomból a négykarikás vállalatnál köszöntötték a végzősöket, akik járműmérnöki BSc szakon szereztek oklevelet, és a jövőben a nagyvállalat kötelékében maradnak.

„Nagyszerű lehetőségek rejlenek abban, ha egy felsőoktatási intézmény és egy modern nagyvállalat kezet nyújt egymásnak. Méltán lehetünk büszkék a győri Széchenyi István Egyetemmel létrehozott kooperációnkra, amely egyedülálló, jövőbe mutató kezdeményezés a magyar felsőoktatásban”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. „Örömmel tölt el, hogy a színvonalas, gyakorlatorientált képzés sikeres elvégzése után valamennyi végzett hallgató vállalatunknál talált vonzó szakmai perspektívát“, folytatta Dr. Knáb Erzsébet.

A duális felsőfokú képzés első évfolyamának hallgatói 2015 szeptemberében kezdték meg tanulmányaikat, jelenleg 32 diák tanul ebben a képzési formában.  A képzés keretében a hallgatók az elméleti ismereteket az egyetemen sajátítják el, jelentősen megnövelt óraszámú gyakorlat mellett, amelyet az Audi Hungaria tesz lehetővé az egyetemistáknak. Kiemelkedő az egyetem és a vállalat szoros, stratégiai együttműködése, amelynek köszönhetően a képzés nagyon magas szakmai színvonalon valósul meg.

2015. január 1-jén alapította a vállalat a győri egyetemmel karöltve az Audi Hungaria Járműmérnöki Kart. A karhoz hat tanszék tartozik: a Belsőégésű Motorok és Járműhajtások Tanszék, a Járműgyártási Tanszék, a Járműfejlesztési Tanszék, az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék, a Környezetmérnöki Tanszék, valamint a Logisztikai és Szállítmányozási Tanszék.

A mai napig aktív munkacsoport dolgozik a duális felsőfokú oktatás folyamatos fejlesztésén.