Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ausztriában bevált a GO-Box

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kamionsofőrök már több európai országban ennek a speciális készüléknek a segítségével fizetnek az úthasználatért.

 

Barad Imre is jónak talája a készüléket. Azt mondja: „Nem kell megállnom, nem kell minden nap külön matricát venni. Nincs úgy, mint Magyarországon, hogy ha este 10 órakor lépek be Magyarországra, akkor is meg kell vennem az egésznapos matricát.”

 

A GO-Box nagyjából cigarettásdoboz méretű. A belülről a szélvédőre erősített kis készülék és az autópályákon található díjbeszedő kapu mikrohullámon kommunikál egymással az áthaladáskor. Fizetni a megtett kilométerek alapján előre feltöltött egyenlegből vagy utólag, számla alapján kell.

 

Az úthasználatért fizetendő összeg a megtett kilométereken túl még 3 dologtól függ Ausztriában. A tengelyek számától, attól, hogy a jármű környezetbarát motorral van-e felszerelve, illetve, hogy éppen melyik autópályán, vagy gyorsforgalmi úton halad. A mellettem lévő A4-es autópályán például egy 3 tengelyes kamion vezetője átlagosan 22 centet fizet egy kilométerért, de vannak az országban olyan útszakaszok is, ahol ez akár 37 euróba is kerülhet.