Az „Apátsági Major Látogatóközpont – Az első magyar Regionális Kiállítótér (Landesausstellung-helyszín)” című projekt összköltsége több mint másfél milliárd forint volt, a beruházás 100%-os támogatásból készült el. A Pannonhalmi Apátsági Major Látogatóközpont barokk kori épületegyüttese helyet ad egy regionális kiállítótérnek, amelyben időszakos kiállítótermeket, egyben multifunkcionális rendezvényi tereket hoztak létre, különleges, jelentős érdeklődésre számot tartó kiállításoknak. Az épületben kialakítottak egy 300 négyzetméteres rendezvényteret, mely konferenciák, előadások befogadására alkalmas. A központban egy cukrászda-kávézó, illetve egy apátsági termékeket árusító üzlet nyílik. Az időszakos tárlatok mellett állandó kiállításokkal is várják a látogatókat, amelyeken 21. századi eszközök segítségével ismerhetik meg a főapátság történetét és aktuális tevékenységeit.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Szelest és Feketét indítja a Fidesz
A győri Fidesz december 22-én hétfőn csoportgyűlést tartott, annak érdekében, hogy döntést hozzanak, kiket javasolnak a Fidesz országos választmánya számára országgyűlési képviselőjelöltnek. A győri egyes...






