Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Az Audinál is rövidebb lesz a nyári leállás

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A cég mindenkor igazodik a németországi autógyárak működéséhez – a társaság a Volkswagen-modellekhez szállít hajtóműveket -, ennek megfelelően nyaranta két-három héten át (általában augusztus első heteiben) szünetelteti a termelést. A nyári leállás mellett karácsonytól az új év első napjaiig tartanak egy hosszabb, körülbelül másfél hetes szünetet. Az Audi munkavállalói az elmúlt 18 év alatt már hozzászoktak ehhez, így ők már ennek figyelembevételével tervezik szabadságukat.

 

 

A Magyar Suzuki Zrt.-nél a korábbi mintegy két évtized gyakorlatának megfelelően és a japán anyacéghez hasonlóan augusztus 8. és 22. között lesz teljes leállás  tudtuk meg Ruska Viktória szóvivőtől.. A szünetben karbantartás lesz, valamint előkészülnek az új modell Swift Sport változatának gyártására is.

 

A szentgotthárdi Opelnél is jó előre tervezhetik a dolgozók nyári programjaikat, hisz a cégnél  a németországi autógyárak termeléséhez igazodva  évek óta ebben az időszakban állt le a termelés, s ez így lesz idén is  mondta Légrádi Edit, a General Motors Powertrain-Hungary Kft. szóvivője. Július utolsó két, valamint augusztus első hetében állnak le, de vannak eltérések a különböző gyártó- és szerelősorok leállásai között.

 

(Napi Gazdaság)