Úgy tűnik, véget ért az AUDI ETO KC csapatánál a sérüléshullám, hiszen a legutóbbi, Siófok ellei találkozón már minden játékos a nevezettek között volt. Igaz, akkor még Rédei Soós Viktória és Korsós Dorina nem jutott szerephez, de Ambros Martin vezetőedző elmondása szerint erre csak az óvatosság miatt volt szükség.
Mindenesetre ők akár már kedden szerephez juthatnak, hiszen újra hazai pályán szerepel a zöld-fehér együttes. Az ellenfél ezúttal az Érd gárdája lesz, a cél pedig a Magyar Kupa négyesdöntőjébe jutás lesz.
Mindkét csapat egy-egy találkozón van túl az idei MK kiírásban. A címvédő AUDI ETO az NBI/B listavezető Szekszárd otthonában diadalmaskodott 40-20 arányban, míg az Érd a K. Szeged SE Algyőt ütötte ki 50-21-re.
Ezen kívül még három meccset játszanak a kupában: a Kiskunhalas a Debrecennel, a Ferencváros a Fehérvárral, a Veszprém pedig a Békéscsabával találkozik. Az előbbi mérkőzések szerdán 18, utóbbi 18:30 -kor kezdődik majd.