Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az iskolai erőszakról tartott konferenciát a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. A rendezvényen elhangzott, a legelterjedtebb a diák-diák közötti erőszak, ezenkívül találunk példát még diák-tanár és tanár-szülő közötti erőszakra is. Több esetben a társadalmi különbségek váltják ki a bűncselekményeket, mondta el rádiónknak Kovács Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője:
NEKED AJÁNLJUK
Kontroll: lecsapott a BKK és a rendőrség
Sikeresen zárta a Budapesti Közlekedési Központ és a rendőrség júniusi közös ellenőrzés-sorozatát. Mint kiderült, a vizsgált csaknem 26 800 utas kevesebb mint egy százaléka...







