Gőzerővel készül a Győri AUDI ETO utolsó BL középdöntő meccsére. A lányok már a Larvik elleni hazai siker óta felszabadultan játszhatnak, hiszen már azóta biztos, hogy megvan a csoportelsőség.
Danyi Gábor másodedző szerint azonban még nincs itt a pihenés ideje, nyerni akarnak a dán Randers ellen is.A csapat szélsője, Szepesi Ivett egyre jobb formát mutat az elmúlt hetekben, természetesen ő is győztesen hagyná el a pályát szombaton.
A csapat eddigi teljesítménye egyébként már most is történelmi, hiszen soha nem fordult még elő, hogy 11 meccset nyert volna zsinórban az AUDI ETO a BL főtáblán. Görbicz Anita csapatkapitány érthetően boldog az eddigi teljesítménytől.
Az idei BL középdöntő utolsó mérkőzését a Győri AUDI ETO a Randers ellen szombaton 16 órakor játssza majd a Magvassy Mihály sportcsarnokban, míg a csoport másik meccsén a Larvik a címvédő Buducnost Podgoricát fogadja még ugyanaznap este háromnegyed hatkor.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Így dolgozik a Magyar Közút a hó és fagy idején
Amikor megérkezik a hó és a fagy, a Magyar Közútnál egy összetett, jól szervezett rendszer lép működésbe. Országszerte mintegy 31 ezer kilométernyi állami utat...





