Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Az infláció a földhivatali ügyeinket is utolérte

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hatvan százalékkal emelkednek a földhivatali ügyintézési díjak július végétől. Többet kell fizetnünk például tulajdonjogunk vagy hiteligényléskor a jelzálogjog bejegyzéséért, de a tulajdoni lap lekérésének ára is emelkedni fog.

Érzékeltetésképp: a tulajdoni lapon történő módosulás változásbejelentésének díja a jelenlegi 6600 forintról 10 ezer 600 forintra drágul. Ha valaki hitelből vásárol ingatlant, vagy a már meglévő ingatlanára vesz fel hitelt, akkor a bank jelzálogot jegyeztet be a tulajdoni lapra. Ennek díja jelenleg 12 ezer 600 forint, ami a rendelet értelmében 20 ezer forintra nő. Az elektronikus formában lekért hiteles tulajdoni lap 3000 forint helyett 4800 forintba kerül majd, ha pedig valaki papíron kéri ezt kiállítani, akkor 6250 forint helyett már 10 ezer forintot fizethet érte.

A rendelet szerint a 60 százalékos áremelést kell alkalmazni a ingatlanügyi hatósági eljárásban keletkezett iratokról készített hiteles papíralapú másolatért, kivonatért, továbbá a hiteles elektronikus másolatért kért díjban is. Ezekért ugyanis A/4-es oldalanként a jelenlegi 100 forint helyett 160 kell majd fizetni.