Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vidéki és a fővárosi iskolák tanítási napja a legtöbb helyen élőláncos demonstrációval kezdődött.

Délutánra is számtalan megmozdulást terveznek országszerte. Sok helyen nem csak a tanárok, hanem a szülők is szerveznek akciókat, ezzel mutatva ki szolidaritásukat. Budapesten flashmobot szerveztek, elfoglalják a Margit-hidat és estére egy koncerttel egybekötött tüntetést is tartanak a Kossuth téren.

Az országos sztrájkot eredetileg két szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete együtt készítette volna elő, de utóbbi végül visszalépett. Ezt azzal indokolták, hogy túl kevés idejük maradt a kivitelezésre.

Miért sztrájkolnak?

Mivel a pedagógusok fizetése 2014 óta nem változott, de a garantált bérminimum összege folyamatosan nőtt, hazánkban először a kezdő pedagógusok fizetése egyezett meg a szakmunkás minimálbérrel, ezt követően a mesterdiplomás tanárok fizetése is ugyanerre a szintre csökkent, végül az évtizedek óta oktató pedagógusoknak is ennyi lett az alapfizetése.

A garantált bérminimum összege 2022. január 1-től bruttó 260 000 forint, ami azt jelenti, hogy a járulékok levonása után 173 000 forintot kapnak kézhez a dolgozók.

A miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettese volt az első, akit a tankerület felmentett pozíciójából. Azóta az országban több helyen kaptak kézhez írásbeli figyelmeztetést a tanárok és több pedagógust elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból.

A mai nap eseményei többek között ezekre kívánnak reagálni.

/Fotó: Herman Ottó Gimnázium, Miskolc/