Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Az önkormányzat válaszolt Lázárnak, illetve Pintérnek

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hivatalosan elsőként a győri önkormányzat reagált a buszügyben, nem sokkal később viszont Szeles Szabolcs alpolgármester egy tévés riportban, Dézsi Csaba András pedig Facebook-posztban fejtette ki az álláspontját.

„Győr és Nyíregyháza 650-650 millióval, Hódmezővásárhely közel félmilliárddal, Salgótarján 350 millió forinttal tartozik… Nekem teljesen mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki vezetésű városról van szó. Mert mindig az utas jár rosszul. Ez az ország, de leginkább az utasok meglopása” – írta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán a múlt héten arról, mennyivel tartoznak az egyes önkormányzatok a Volánnak.

Erre nyílt levelet írt Pintér Bence leendő polgármester, amit mi is bemutattunk.

A péntekenként megjelenő önkormányzati hetilapban reagált a győri önkormányzat, ebből kiderül, hogy:

  • a város visszautasítja a 650 millió forintra vonatkozó „bliccelést”,
  • vitatja, hogy a Volán pluszkövetelése mögött valós teljesítmény áll,
  • a polgárok közpénzét védi azzal, hogy csak abban az esetben hajlandó kifizetni a nevezett összeget, ha azt jogerős bírósági határozat támasztja alá,
  • a vitatott összeg egyébként a város költségvetésében elkülönítve rendelkezésre áll.

A cikk formájában megjelent közlemény szerint az önkormányzat szerződés alapján négy egyenlő részletben fizeti ki az adott év közszolgáltatásának az árát. Győr a 2021-es évről kiállított számlát sokallta, ezért könyvvizsgálót kért fel az ellenőrzésére. Ugyanez történt 2022-ben is. A könyvvizsgáló szerint a pluszösszegben alá nem támasztott szolgáltatások szerepelnek, és a számszaki hibák mellett jogi kifogásokat is talált.

„Az ilyenkor szokásos eljárás az, hogy a vitatkozó felek összeülnek, érvelnek és megállapodásra törekednek. A Volán azonban ebben az esetben mindenféle egyeztetés nélkül azonnal perre vitte az ügyet. Döntés még nem született” – szögezte le az önkormányzat.

Nagyjából ugyanez mondta el aztán szóban az alpolgármester és ezt a riportot posztolta kommentelve Dézsi Csaba András polgármester is.