Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Az utolsó győri közgyűlés parázs hangulatúnak ígérkezik

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Napok óta a Facebookon, illetve közleményen keresztül üzen a két fél egymásnak. Dézsi Csaba András fideszes polgármester kedden az utolsó közgyűlést vezényli le, az utód, Pintér Bence tüntetéssel szeretné elérni, hogy a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz) a távozó testület ne módosítsa.

Dézsi Csaba András Közgyűlés elé terjesztett javaslata az, hogy október 1-től szűkítse a Közgyűlés a polgármester pénzügyi döntéseinek lehetőségeit és vegyék el az önkormányzati cégeket, ingatlanokat érintő polgármesteri jogosultságokat” – írta Pintér Bence, Győr leendő ellenzéki polgármestere a politikusi Facebook-oldalán. „Győr minimális szavazatelőnnyel megválasztott polgármestere szokásához híven félrevezeti a győrieket” – válaszolta erre a Fidesz győri szervezete. Az szmsz-módosítás, amelyről szó van, kedden, a regnáló győri fideszes polgármester által utoljára vezetett közgyűlésen kerül a képviselők elé.

Pintér szerint Győrben ugyanazzal a céllal írják át az szmsz-t, mint Mosonmagyaróváron: az új városvezető jogköreinek csorbításáért. Ezek közé sorolja:

  • a változtatással azt akarják megakadályozni, hogy polgármesterként kikényszeríthesse az átláthatóságot,
  • hogy például utasításba adhassa a városi cégek vezetőinek az általuk kötött szerződések nyilvánosságra hozatalát az interneten, elijesztve ezzel azokat, akik az eddig titkolt alvállalkozói hálózattal lopták meg Győrt.
  • Elvennék azt a jogkört is tőle – ami eddig teljesen megfelelt a közgyűlésnek –, hogy amennyiben a város új feladattal szembesül, akkor a polgármester 300 millió forintos értékhatárig forrást biztosítson rá egy gyors döntéssel.

 „Még hivatalba sem lépett, már a kasszakulcsért remeg Pintér Bence” – reagált erre a Fidesz helyi szervezete. Leszögezik, hogy a jogszabályok egyértelműen fogalmaznak a jogkörökről, a „Fidesz-KDNP győri képviselőcsoportja pedig a jogszabályok minden betűjét betartja, nem csorbítja a polgármester törvényekben előírt jogköreit”.

 „A választási kampányban még a polgármester túlhatalma ellen agitált Pintér Bence, most azonban már a kasszakulcsért remeg a megválasztott városvezető, és csúsztatásokkal, féligazságokkal kürtöli tele a nyilvánosságot” – teszik hozzá. Szerintük ugyanis most sem csoportosíthat át a polgármester forrásokat a rendőrségnek. Ezt az szmsz tiltja, a közgyűlésnek kell jóváhagynia. Azt javasolják Pintérnek, hogy október 1-je után egyeztessen a Fidesz-frakcióval, „minden lehetősége adott lesz erre”.

Pintér Bence kedd délelőttre, amikor az utolsó közgyűlés elkezdődik tüntetést hívott össze – nyilvánvalóan nyomást szeretne gyakorolni a döntéshozókra, akik az szmsz-ről aznap döntenek.