Szívesen látták volna Dr. Székely Tamás szakminisztert, Dr. Rendek Vilmát, az OEP megbízott főigazgatóját, Dr. Falus Ferencet, az ÁNTSZ országos tiszti főorvosát, valamint a Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnökét és alelnökét, Dr. Kökény Mihályt, illetve Dr. Mikola Istvánt. A kezdeményezés fogadtatása azonban, úgy tűnik, eddig nem túl pozitív. Részvételi szándékát ugyanis eddig mindössze Dr. Mikola István jelezte, Dr. Falus Ferenc pedig Dr. Paller Judit, regionális tisztifőorvost delegálta maga helyett.
Dr. Varga Gábor, a Petz Aladár Megyei Oktatókórház igazgatója beszámolóját ettől függetlenül is megtartja, hiszen a megye és az intézmény továbbra is keresi a kiszámíthatatlan finanszírozási problémákból adódó nehézségek megoldást. A távolmaradó szakemberek jegyzőkönyv formájában értesülhetnek majd a csütörtöki ülésen elhangzottakról.