Kezdőlap KÉK HÍREK

Két ember sérült meg az M1-es autópályán, Győr térségében

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A baleset még tegnap reggel történt az M1-es autópálya lehajtójánál. A megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi közleményt közölte a balesetről: 

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 114+700 kilométerszelvényében, 2019. szeptember 10-én 5 óra 30 perckor. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 47 éves petneházi férfi közlekedett kisteherautóval az autópályán Budapest felől, Mosonmagyaróvár irányába. A sofőr haladása során feltehetőleg elaludt, és a 81-es számú főút lehajtójának közelében járművével az út menti optikai terelőoszlopnak ütközve árokba hajtott, onnan a felhajtó ágra sodródott, ahol egy tehergépkocsinak csapódott. A baleset következtében a kisteherautó vezetője és utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték. A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Forrás: Police.hu

A balesetek elkerülése érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy:

  • Az őszi időjárás beköszöntével markáns időjárás-változások tapasztalhatóak. Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az időjárás-változások, a meleg és hidegfrontok hatásaival és mindenkor ennek tudatában közlekedjünk. Az érzékenység szintjei, valamint a kiváltott reakciók egyénenként eltérőek lehetnek, idegesség kimerültség, levertség, szív- és keringési zavarok léphetnek fel.
  • Soha ne üljünk fáradtan a volán mögé, ne kockáztassuk se a saját, sem pedig mások életét, vagy testi épségét!
  • Amennyiben hosszabb útra indulunk, rendszeresen tartsunk pihenőt!
  • Kifejezetten ajánlott frissítők fogyasztása, valamint mozgás a pihenések során.
  • A gépjármű utasterében a meleg bódultságot, aluszékonyságot, a reflexek jelentős csökkenését eredményezheti.
  • Beszélgessen az utasaival! A folyamatos beszéd ébren tart.
Forrás: police.hu