Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről a 47 éves vádlott, akit a bíróság 4 évre eltiltott a járművezetéstől még 2019-ben.

A vádlott 2022 márciusában a 83-as számú főúton egy személyautót vezetett Győr irányába. Útja során azonban úgy kezdett az előtte a haladó gépkocsik előzésébe, hogy a kanyar ívétől nem látta be rendesen az utat, és nem vette észre a vele szemben szabályosan közlekedő kisteherautót. Emiatt csak úgy tudott visszatérni saját sávjába, hogy veszélyesen közel került az előzött járműhöz és szemből jövő kisteherautóhoz is. A megelőzött jármű a padkára húzódott, míg a kisteherautó az ütközés elkerülése érdekében a menetiránya szerinti jobb oldali vízelvezető árokba hajtott, és az oldalára borult. A kisteherautó vezetője a balesetben nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A szabálytalan sofőr észlelte az általa okozott balesetet mégsem állt meg, nem nyújtott segítséget, hanem egészen Győrig vezette járművét.

A Győri Járási Ügyészség eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának minősített esete miatt emelt vádat. Cselekményéért négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Továbbá az ügyészség indítványozta, hogy a vádlottat a bíróság ismételten tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.