Májusban jön az első Bartók Tavasz és GisL

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az első Bartók Tavasz igazi különlegességeket tartogat a táncrajongók számára, hiszen május 7. és 24. között a magyarországi táncszcéna számtalan jelentős együttese megmutatja magát. Az előadásokat a világ bármely részéről ingyenesen követhetik a nézők a fesztivál honlapján.

Balettpremierek és ősbemutatók is szerepelnek az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programjában.

Szeged, Győr és Pécs évtizedek óta a kortárs balett központi színhelyeinek számítanak. Különleges alkalom, amikor a három város társulatai egy fesztiválon lépnek fel, és mindhárman új, eddig még nem látott produkcióval érkeznek. Pontosabban ha nem lett volna a pandémia, a Győri Balett már bemutatta volna a GisL-t. (a cím nem elírás, ha tovább olvassa a történetet az is választ kap, aki eddig nem is sejti ennek az okát.) A produkciót május 13-án láthatja a közönség, ekkor derül ki, hogy hogyan gondolta újra Velekei László a romantikus balettirodalom ikonikus alakjának, Gisellenek a történetét, amely Szendrényi Éva misztikus díszletei közt Lajkó Félix hegedűjátéka mellett kel új életre

Ami pedig a másik két társulatot illeti, nos a nemrég alapításának hatvanadik évfordulóját ünneplő Pécsi Balett bemutatója az op-art, vagyis az optikai festészet legjelentősebb képviselője, a pécsi születésű Victor Vasarely életművét állítja középpontba. A rendező-koreográfus Vincze Balázs a 115 éve született művész festményeiből inspirálódva álmodta színpadra a Vasarely-etűdök című előadást, amely egy kiállítás kontextusába helyezi a balettet. A jelmez Nagy Fruzsina, a díszlet Cziegler Balázs munkája. Juronics Tamás a Szegedi Kortárs Balettel Bartók Concertóját viszi színpadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közreműködésével. A produkcióban fontos szerepet kapnak a jelmezek, amelyek Mojzes Dóra kezét dicsérik. Bartók szerepében egy rég látott ismerőst köszönthet majd a közönség, a Carmina Buranából ismert Csetényi Vencel csak emiatt tér vissza a színpadra.

S hogy kik lépnek még fel a programban?

  • A magyar népköltészet egyik mély emberi érzelmeket ábrázoló balladáját eleveníti meg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A Hűtlen feleség a magyar néptánc és népzene páratlan világán keresztül vizsgálja az emberi lélek mélységeit, a Honvéd Férfikar által életre keltett zenei világgal ötvözve a magával ragadó mozdulatokat.
  • A Szent István Filharmonikusok két részből álló estje a magyar zeneirodalom két legjelentősebb alakja előtt tiszteleg. Az első részben Liszt Ferenc egyik legvirtuózabb zongoraműve, a Haláltánc mellett egy kései szimfonikus kompozíciója, A bölcsőtől a sírig is elhangzik majd. Az est második felében pedig Leo Mujic, a nemzetközi táncélet jelentékeny alkotóművésze állítja színpadra Bartók népszerű táncjátékát, A fából faragott királyfit a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóival.

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek részletes programjáról a www.bartoktavasz.hu  weboldalon található további információ.