Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Balla Jenő: Nem csak ötletelünk, hanem megoldást is találunk

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Új választási műsort indított az Oxygen Media, ahol a győri polgármesterjelölteket mutatjuk be és beszélgetünk velük terveikről és elképzeléseikről, a várossal kapcsolatban. Meronka Péter harmadik vendége Balla Jenő, az Összefogás Győrért civil egyesület vezetője volt.

Csak akkor lehet változást elérni, ha megvalósul az összefogás és ebben nagy szerepe van az előválasztásnak – mondta el az Oxygen Media stúdiójában Balla Jenő, aki az öt évvel ezelőtti Önkormányzati Választások után idén ismét megméretteti magát polgármesterjelöltként.

Az Összefogás Győrért Civil Egyesület vezetője kiemelte, bízik benne, hogy a következő időszakban megegyezések és kompromisszumok születnek az ellenzéki összefogás érdekében. Balla Jenő arra a kérdésre, hogy melyik politikai oldalra sorolja magát azt válaszolta, Ő mindig középen megy és csak felfelé.

„Belefáradtak az emberek”

Balla Jenő Pollreisz Balázs azon kijelentésére reagálva, hogy apátia lenne Győrben elmondta szerinte az emberek belefáradtak a politikába.

„Csak az probléma, hogy ez Győrbe az itt lévő választópolgároknak az életéről szól. Nekik kell megválasztani azokat a képviselőket, akik meg fogják nekik oldani a parkolást, meg fogják nekik oldani a problémáikat. Akihez oda tud menni, hogy mondjuk, hogy épüljön meg a színház vagy felújítások és a többi különböző témák miatt. De ez úgy nem fog működni, hogy megint a pártkatonákat megszavazzák és akkor nincsen változás.”

A város nem megy csődbe, de sok változást szeretne Balla

A polgármesteri székért induló képviselő beszélt arról is, hogy több intézkedéssel egyetért, ami az elmúlt években született.

„Azt nem szabad elfelejteni, hogy a város működik. A város nem ment csődbe, a város működik, és ebből kifolyólag vannak pozitív fejlemények. Én nagyon jó ötletnek tartottam a Városrendészet bevezetését, csak ezt fejleszteni kell. Ez egy nagyon jó ötlet. A rendőrségnek adtunk régebben pénzt, amit most jelen pillanatban saját magunk szervezetére költjük, de kevesen vannak. A közbiztonság egy óriási probléma. Látjuk Adyvárosban, hogy milyen problémák vannak, látjuk például Révfaluban, hogy mennyi betörés van. Ez egy olyan problémakör, amit meg kell tudni akadályozni.”

Balla Jenő szerint a parkolás kérdését is újra kellene gondolni, mint mondja az új díjköteles övezetek bevezetésével azt érték el, hogy az ott élő vagy oda érkező autósok, külsőbb körzetekben rakják le a járműveiket, aminek köszönhetően az ingyenes zónákban lakók nem tudnak rendesen parkolni.

„Nem az a megoldás, hogy a zöld területeinket elvesszük. Nem az a megoldás, hogy a parkolók övezetét kijjebb toljuk és mindenkivel fizettetünk. Az a megoldás, hogy a céges autóknak a megfelelő helyen biztosítsunk parkolást, úgyhogy mindenkinek legalább egy kocsija meg tudjon állni és ne kettő-három-négy kocsival parkoljanak. Ha van probléma, akkor tudjunk rá intézkedni és ezeket végig kell gondolni. Ez munka, ezen dolgozni kell és aki dolgozik, ez az meg fogja oldani, aki meg nem, az pedig nem.”

A civil jelölt szerint át kell azt is gondolni, hogyan fejlesztjük az ipari parkot a városban és megoldást kell találni az új épületek, ingatlanok helyére is. Balla Jenő szerint a turizmust is fejleszteni kellene Győrben, akár új fesztiválok, rendezvények létrehozásával, vagy a jelenlegiek kibővítésével. Mint mondta, egy jó városi stratégiát kellene meghatározni, ami szerinte jelenleg hiányzik.

Több pénzt kellene elhozni Budapestről

A polgármesteri székre pályázó önkormányzati képviselő szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban egyre kevesebb pénz érkezik a városba, miközben az elvonások egyre magasabbak.

„Óriási problémánk, hogy nem jön Pestről pénz, nem tudjuk elkölteni és itt lenne a szerepe az országgyűlési képviselőknek, hogy miért nem jön Győrbe pénz, miért nem lobbizunk. Közösen kell dolgoznia a polgármesternek és az országgyűlési képviselőnek. Ez egy szint, utána lejjebb megyünk polgármester alpolgármesterek, alpolgármesterek és a különböző cégek. Ez szintenként be kéne ágyazni és mindenkinek meglenne a feladata a rendszerben. A polgármester feladata, hogy Pestre járjon és próbálja a maximumot kihozni abból, hogy minél több támogatást tudjunk kapni, és ha ezért elvárnak valamit, azt meg végre kell hajtani.”

Ez lenne az első dolga Balla Jenőnek, ha polgármester lenne

A képviselő beszélt arról is, hogy az új önkormányzatnak első körben a Városházán dolgozó vezetők munkáját és a város cégeit kellene átvilágítani. Balla Jenő szerint fontos lenne, hogy bérlakásokba ruházzon be a város mihamarabb és ki kellene dolgozni egy koncepciót az agglomeráció fejlesztésére is.

Balla Jenővel készült teljes beszélgetésünk itt tekinthető meg.