A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója ma 17.00 órakor a jobaházi kultúrházban lesz. A helyszínen Gyopáros Alpár, Csorna alpolgármestere tart nyító beszédet, utána Dr. Barsi Ernő néprajzkutató, nyugalmazott főiskolai tanár „Bartók gyűjtőútja nyomában” című előadását élvezhetjük. Szombaton este 19.00 órakor a Bartók művelődési központba a Honvéd Táncegyüttes „Tánczmester” című produkciója látható.
Vasárnap az esemény zárásaként Bartók Emlékkoncert és Megyei Népzenei Találkozó lesz a BBMMK-ban. A program keretében tíz megyei település együttesei és szólistái lépnek színpadra. A rendezvénysorozat alatt Bartók 1881-1945 címmel összeállított emlékkiállítás is megtekinthető a BBMMK-ban. A kultúrális eseményt a megyei önkormányzat, Jobaháza Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális alap támogatta.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Erősödik az influenzaszezon: egy hét alatt 46 ezren fordultak orvoshoz
Egyre több a beteg Magyarországon: a múlt héten csaknem 46 ezren keresték fel orvosukat influenzaszerű tünetekkel, míg akut légúti fertőzés miatt több mint 250...






