Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Beemelték a bencés templom huszártornyát, amit még ön sem látott

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Helyére került a győri a győri Szent Ignác Bencés Templom huszártornya, amelyet csak a legidősebb győriek láthattak saját szemükkel, ők is pici gyerekként, mivel 1938-ban elbontották. Az épületegyüttes rekonstrukciója jól halad, túl vannak a templom tetőcseréjén.

„Ismét tető alatt a Loyolai Szent Ignác bencés templom!” – jelentette a kivitelező WHB-csoport a Széchenyi téri épületegyüttes munkálatairól. A teljes rekonstrukció a gimnáziummal 2022 végén kezdődött, idén a templomon volt a sor a Magyar Bencés Kongregáció Szent Mór Perjelség megbízásából. Az épületegyüttesnek ez a legértékesebb, egyben a legkritikusabb állapotú része és a héten különleges pillanathoz érkeztek vele.

A kivitelező a közösségi oldalán megosztotta, hogy odafent már végeztek a héjalással és a látványos védőtetőket is áthelyezték a következő ütemre, azaz a déli szárnyra, amelynek elkészültek a teljes bontásával. Kész vannak a vasbeton födém kivitelezésével is, itt jelenleg előkészülnek a fedélszéképítéshez, illetve elkezdték az állványzat építését a következő ütemhez tartozó nyugati szárny védőtetőjének telepítéséhez.

A már felújított tetőterekben, a majdani múzeumterekben az épületgépészeti és épületvillamossági szereléseken kívül most szakipari munkák zajlanak és az utolsó simításokat végezzük a kiállítástervező igényeihez igazodva.

A templomtornyokban is elkezdték a múzeum tér megközelítéséhez szükséges új lépcsők kivitelezését, és a meglévő lépcsők felújítását. A nyugati toronyban befejezés alatt van annak az új csigalépcsőnek az építése, melynek különlegessége, hogy szabadon áll a toronyban oldalirányú kikötés nélkül, statikai merevségét pedig a lépcsőfokokat összekötő íves mellvédkorlát adja.

És ami az említett látványos és jelképes állomást illeti, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő osztotta meg Facebook-oldalán, hogy elkészült a templom huszártornya, beemelték a torony harangszéket a két haranggal, majd a toronyfedést. A győri Loyolai Szent Ignác bencés templom barokk huszártornyát 1938-ban elbontották, de korabeli fényképek, valamint a megmaradt eredeti kovácsoltvas kereszt felhasználásával el tudták készíteni a szinte eredeti állapotot idéző terveket majd magát a tornyot, ami most helyére került.

Az átfogó munka legszebb kihívása volt egyébként a négyszáz éves fa tetőszerkezet felújítása, miközben az egész tetőteret beépítették. Ugyanis ha már a veszélyessé vált ódon tetőt lecserélték, kihasználták a lehetőséget, és a beépítéssel lehetőség lesz gyűjtemények bemutatására, valamint kis közösségi tereket is kialakítanak.  (Képek: Simon Róbert Balázs / Facebook)