Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Befejeződött a fejlesztés Pannonhalmán

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A turisztikai vonzerő fejlesztés program 2005-ben indult. A záróünnepségen Hortobágyi Cirill atya mutatta be a projekt ütemeit. Első és legfontosabb célok között szerepelt a turisztikai termékek összetételének bővítése a vendégszám növelése és ezzel párhuzamban a turizmushoz szorosan kapcsolódó infrastrukturális igények kiszolgálása. Az Európai Unió által társfinanszírozott pályázattal nyerte el a Főapátság a környezetrendezést melyre 1,5 milliárd forintot kapott illetve ehhez az összeghez 156 millió forint önerő és banki hitel társult.

 

A projekt megvalósulásával új munkahelyeket teremtettek és a világörökségi helyszín ismeretsége is tovább növekszik.