Ennek értelmében tavaly tavasszal elkezdődött a megyei fejlesztésikoncepciók tervezési folyamata, azon belül a megyék helyzetelemzéseinek elkészítése. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat a tervezéstegy partnerségi rendszer kialakításával és szakértő szervezet bevonásával indította el, és jelenleg is végzi. Az eddig elkészült szakmai anyagot április 4-én mutatja be dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke a megyei önkormányzati hivatalban, a rendezvényen prof. dr. Rechnitzer János, a koncepció kidolgozását végző csapat vezetője is részt vesz.
Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Tejipari melléktermékből állíthatnak elő etanolt az óvári kutatók
Szabadalmi oltalmat kapott a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán kidolgozott eljárás, amely a tejipari melléktermékekben található tejcukor etanollá alakítását segítheti. A sajtkészítés során...







