Az egyesület tagjai igazi lokálpatrióták, és nagyon fontosnak tartják , hogy az önkormányzatban szakemberek is közremûködjenek. Itt a tagok elsõsorban az építészeti megoldásokra gondoltak, mivel a civil szervezetben jórészt építészek kaptak helyet. Így a bemutatkozás során rámutattak arra, hogy a gyõri építõipar komoly gondba kerülhet, és ez ügyben fontos lenn, hogy a város jobban odafigyeljen a vállalkozókra, akik egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Az egyesület feladata elsõsorban a figyelemfelhívás lesz. Az Arrabona városvédõk szerint , megoldást kell találni Gyõr közlekedésére. Ugyanis az elmúlt évtizedek során az apróbb változtatások nem sokat javítottak a helyzeten. Az oktatásban a szakmunkásképzés régi hagyományait szeretnék visszaállítani.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Jönnek a viharok, figyelmeztetést is kiadtak
Somogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani csütörtökön, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső...