Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Betörőt keres a rendőrség

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi eljárást folytat ismeretlen tettes ellen lopás gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy ez idáig ismeretlen férfi 2014. december 10-én 8 óra 30 perc és 9 óra 30 perc közötti időben az ablakot befeszítve bement egy Tata, Munkás utcai családi házba és onnan ékszereket, videokamerát tulajdonított el. A gyanú szerint a férfi ezt követően a szomszéd házba is betört, ahonnan készpénzt és ékszereket lopott el.

 

A tettes sportos testalkatú, fiatal férfi, aki a bűncselekmény elkövetésekor világoskék színű kapucnis, világos színű pufi kabátot viselt, melynek hátrészén zöld csík fut. A férfi fekete színű sapkát, fekete színű kesztyűt hordott és egy fekete-piros színű mountain-bike típusú kerékpárral távozott a helyszínről.

 

A Tatai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felvételen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16., p: 8-13.), vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá a 34/517-777-es telefonszámon.