Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Bezár a ruhagyár

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kőszegi társaság egyetlen partnere, a Triumph számára készített bérmunkában női alsóneműt, a multinacionális vállalat azonban július végén piaci okokra hivatkozva felmondta az együttműködést, jelezte, hogy szeptember végéig tud megrendelést adni. A dolgozókkal azonnal közölték, hogy mi áll a Triumph levelében, ezért hónapok óta számítottak arra, hogy bezár az üzem, a cég munkaviszonyuk felmondására kényszerül.

Szavai szerint megpróbáltak új megrendeléseket szerezni, de mivel az üzemben nem működik saját szabászat, nincs önálló termékfejlesztés, harminc éve kizárólag a Triumph megrendeléseit teljesítik – a kizárólagossághoz a nagyvállalat ragaszkodott -, nem sikerült új bérmunkához jutni.    Lányi Péter tájékoztatása szerint munkavállalóik, akik közvetlenül a termelésben dolgoztak vagy a termelést szolgálták ki, csütörtökön kapták kézhez a felmondásukat, október végi határidővel. A munkaviszonyuk annak függvényében, hogy ki milyen régen dolgozik a cégnél, különböző időpontban szűnik majd meg. A törvényes keretek között mindenkinek igyekeznek segíteni, akinek esetleg már csak néhány hónapja lenne a nyugdíjazásig, vagy jogosulttá válhatna a nők 40 évi munkaviszony utáni nyugdíjára.    A cégvezető hangsúlyozta: minden dolgozójuk a jogszabályoknak megfelelően megkapja az összes járandóságát, a társaságnak nincsen semmiféle köztartozása, a felmondási időre járó bérekre, végkielégítésekre rendelkezésükre áll a fedezet.    Elmondta azt is: természetesen felvették a kapcsolatot a munkaügyi központtal, amelynek kőszegi kirendeltsége a napokban állásbörzét rendezett. Ezen megjelentek a környék munkáltatói, köztük a szomszédos kábelgyáré is, ahol már eddig is volt felvétel és januártól száz fős létszámbővítést terveznek.    A kőszegi ruhagyárban – amely a történelmi kisváros második legnagyobb munkáltatója volt – egy műszakban, többségében betanított munkásként dolgoztak a varrónők. Ez a munkarend, a családias, nyugodt légkör megfelelt a legtöbbjüknek, hiszen sokan közülük több gyermeket nevelő édesanyák – mondták el dolgozók az MTI-nek.

(MTI)