A teherautó csomagteréből 20 kerékpár került elő. Az egyik férfi azt mondta a rendőröknek, hogy a bicikliket 2.500 euróért vették török vendégmunkásoktól, és tudomásuk szerint Hollandiából származnak. Hamar kiderült, hogy a kétkerekűeket a környékről lopták, mivel a jármű első ülése alól erővágók kerültek elő, a kisbusztól távolabb pedig „frissen” levágott lakatok és kerékpár zárak hevertek. A rendőrök a kerékpárokat és a bűncselekményhez használt eszközöket lefoglalták. A két férfi ellen orgazdaság megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság.
Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Színházi történetek a győri szerzők új könyvében
A színház világában kalandozik új kötetében Sudár Ágnes és Laczó Balázs. A győri szerzők a 25. Győri Könyvszalonon mutatják be új könyvüket, amely a...







