Közleményben bírálta az MSZP győri szervezete a tegnap bejelentett építményadó emelést. A szocialisták szerint a 2013-tól kötelező teher nehezebb helyzetbe sodorná a kis- és középvállalkozásokat, és a beruházások számára kevésbé vonzóvá tenné Győrt. A győri Fidesz erre reagálva közleményében kiemelte, hogy azt a kárt szeretnék csökkenti, ami az elmúlt 8 évben érte az országot. Hozzátették: a kormánypárt országos és helyi vezetői azért dolgoznak, hogy a recesszióból kivezessék az országot.
Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Sima ellenőrzésnek indult, drogteszt lett a vége
Elfogtak Vámosszabadinál egy sofőrt, először csak az derül ki, hogy az autón nem az arra kiadott hatósági jelzés van felszerelve, majd jöttek a meglepetések....






