A csapat trénere pénteken elmondta: komoly újításra nem számít az ellenféltől, mert egy hét kevés ahhoz, hogy jelentős változtatást tudjanak eszközölni a játékukban. „Esetleg azt el tudom képzelni, hogy védekezésben lesz valami újdonság a tarsolyukban, de számunkra az a lényeg, hogy bármivel is rukkolnak elő, mi minél gyorsabban tudjunk erre reagálni” – jegyezte meg. Elárulta: a mostani hét első felében a múlt vasárnapi meccs tanulságait dolgozták fel, a másik felében pedig tovább csiszolták a játékukat, támadásban és védekezésben egyaránt. „Új elemekkel nem készülünk, tisztában vagyunk vele, hogyan tudjuk megnyerni a meccset, a lényeg, hogy kijöjjön a tudásunk” – fogalmazott Ambros Martin. A szombati visszavágó 15.15 órakor kezdődik a Veszprém Arénában.
(MTI)






