Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

BL főpróba az MTK ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerdán 18 órakor utolsó mérkőzésére készül a BL rajt előtt a Győri Audi ETO KC. Az ellenfél az MTK együttese lesz.

A szeptember végi válogatott hetet követően újult erővel és extra motivációval vágnak neki kedvenceink a mozgalmas menetrendnek, melyet október-november hónap tartogat számukra. A folytatásban szinte kivétel nélkül heti két mérkőzésen kell pályára lépnie a Danyi Gábor vezette zöld-fehér együttesünknek, ugyanis a K&H női kézilabda liga fordulói mellett kezdetét veszi a nemzetközi versenysorozat, a DELO WOMEN’S EHF Champions League csoportkörös szakasza is – írja a klub honlapja.

A találkozó előtt a csapat szélsőjét, Puhalák Szidóniát kérdeztük várakozásairól.