Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Bokrétaünnep az épülő téti járóbeteg központban

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már szerkezetkész Téten a négy épületből álló leendő egészségközpont. A gyógyítóház több mint 814 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatásból készül el, amely nagy segítség lesz a kistérség járóbeteg ellátásában.

 

A mai ünnepségen részt vevőket ez a finomságokkal megrakott asztal várta. A téti kistérség munkaszervezet-vezetője elmondta: az itt készülő helyi termékek mellett az egészégház is hozzájárul majd az életkörülmények javításához.

 

A kivitelező azt reméli, márciusban már működhet a téti egészségház. A még folyamatban lévő építési munkák mellett elkezdődött a szükséges orvostechnikai eszközöket, műszereket szállító szervezet kiválasztása is.