Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Boxing One: Sikeres tavaszi rajt

Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szervezők és a több száz fős lelkes helyi közönség bizonyára ilyen szezonkezdősről álmodott, hiszen a Gladiátor valósággal legázolta a kifejezetten erős csapattal érkezett lengyeleket. Notigán Norbert (57 kg) adta meg az alaphangot, aki magabiztosan, az ellenfelét padlóra is küldve diadalmaskodott pontozással, majd Rácz Sándor (60 kg) is hasonlóan, jelentős fölénnyel nyerte a mérkőzését Patryk Cichocki ellen. A Gladiátor romániai idegenlégiósa, George Nyeki (64 kg) mutatta meg, milyen szép is lehet az ökölvívás fejvédőben: ugyan a hajrára elfáradt, de pontelőnye kitartott, így ő is egyhangú pontozással nyert.

 

A három hazai siker után Zámbó Dániel (69 kg) már a forduló megnyeréséért küzdött Kamil Wybraniec ellen. A helyiek kedvence nem bokszolt jól, igaz rosszul sem, és a szoros meccsen a magyart látták jobbnak a pontozóbírók, ahol az dönthetett, hogy Wybraniec-et a hajrában folyamatos fogás miatt – sokszori figyelmeztetés után – megintették. A 8:0 azt jelentette, hogy a Gladiator a hátralévő három meccs eredményétől függetlenül megnyerte az erőpróbát, ám a csapattagok tovább hajtottak, mivel a végelszámolásnál a megnyert küzdelmek száma is dönthet a csoportból való továbbjutásról. Lakatos Márió (75 kg) és Engi András (81 kg) kevésbé látványos meccse győzött, majd a nehézsúlyú Mirko Dominik döntetlenezett egy nem igazán tiszta ökölvívást hozó mérkőzésen Michal Swigtkouska ellen.

 

Az így kialakult 13:1 arányú végeredmény azt jelenti, hogy a KO Gladiator fél lábban már az elődöntőben érezheti magát. Folytatás egy hét múlva Csehországban, a Prostejov otthonában!

 

Fontosnak tartjuk jegyezni, hogy több mérkőzés kifejezett szoros küzdelmet hozott, helyenként nüánszok döntöttek a győztes személyét illetően, mégsem volt vita a pontozással kapcsolatban. Mint az talán ismert, a BoxingONE bajnokság mérkőzésein megemelt létszámú, semleges bírói kollektíva működik közre, két személyt a szervező csapat nevez, kettőt a liga vezetői jelölnek meg, de még egy ítészt a vendégcsapat is delegálhat. Ez a szemlélet azt hivatott szolgálni, hogy a BoxingONE tényleg a sportról és a „fair play”-ről szóljon, és a győztes tényleg győztesen hagyja el a ringet.

 

Eredmények mérkőzésről-mérkőzésre

57 kg: Mateusz Matzik – Notigán Norbert (pontozás) 0:2
60 kg: Patryk Cichocki – Rácz Sándior (pontozás) 0:4
64 kg: Mariusz Koczmorczyk – George Nyeki (pontozás) 0:6
69 kg: Kamil Wybraniec – Zámbó Dániel (pontozás) 0:8
75 kg: Marcin Lesiak – Lakatos Márió (pontozás) 0:10
81 kg: Tomasz Gromadzki – Engi András (pontozás) 0:12
91 kg: Michal SwigtkouskaMilko Dominik (pontozás) 1:13


A csapattalálkozó összefoglalóját az O2 TV szeptember 24-án és 27-én este vetíti