Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Bringázz a munkába!

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Évről évre egyre többen csatlakoznak a kampányhoz, tavaly tavasszal mintegy 8000 ezren vettek részt a programokban, és több mint 2000 munkahelyről regisztráltak biciklisek. 2013 őszén a kampány nyitott a középiskolák, egyetemek, főiskolák felé, a kedvező fogadtatást igazolja, hogy 110 oktatási intézmény csatlakozott mintegy 400 résztvevővel. A tavaszi Bam! megnyitóján Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta, a kormány az elmúlt négy évben közel 500 kilométernyi kerékpárutat adott át, újított meg. A szakminisztérium fokozott figyelmet fordít a megkezdett munka hasonló ütemű folytatására. A tervek szerint a fejlesztéseknek köszönhetően a hazai hálózat a következő években további több mint 600 kilométernyi kerékpárúttal bővül. Legkorábban 2015-ben kezdődhet meg három kiemelt beruházás – az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszának komplex fejlesztése, a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítése és a balatoni bringakör korszerűsítése, kiegészítése – kivitelezése.