Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Bringázz a munkába!

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új szlogennel indítja útnak március 29-én a 2010 tavasz BAM! kampányt a szervezőcsapat. A nagy múltra visszatekintő rendezvény egy hónapon keresztül igyekszik megismertetni és megbarátkoztatni a kerékpározást kicsikkel és nagyokkal egyaránt.

 

A 2009-es őszi Bringázz a munkába! kampány során 11 000 fő kerekezett velünk dolgozni, 800 szervezet csatlakozott a céges versenyhez, társadalmilag komoly civil összefogást eredményezett a BAM!, nemzetközi kerékpáros szervezetek is sikeresnek ítélik a kezdeményezést.

 

Az országos szintű kampány célja, hogy megmutassa, mennyire egyszerű és természetes kerékpárral érkezni a munkába a hétköznapokon is. A teljesítők garantált ajándékban részesülnek, illetve részt vesznek nyereménysorsoláson. A céges versenyben a szervezetek méretük szerinti kategóriákban sorolódnak, ehhez egy nyilatkozat beküldése szükséges – honlapunkon minden szükséges instrukciót megtalálnak az érdeklődők.

 

A szoknyás és öltönyös tekerés és a kombinált, vonattal történő közlekedés mellett szeretnénk a gyermekek bringán, illetve bringával történő szállítását is bátorítani.