Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Bukarestben két gólos győzelemmel zárta a középdöntőt az ETO

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az első perctől kezdve nagyon összeszedett játékot mutatott a Győri Audi ETO az utolsó BL-középdöntőn. Védekezésben rendkívül hatékony volt a vendég csapat, nehezen jutottak lövéshez a románok, mindenhová odaértek a győri lábak, és gyakran kényszerítették hibára is a hazaiakat. A szilárd védekezésből labdákat is tudtak szerezni, ebből pedig gyors ellentámadásokat vezetni. Támadásban szépen, türelmesen kijátszották a román védelmet, így születtek gólok betörésből, átlövésből, szélről, beállóból egyaránt. A bírók nagyon határozottak voltak, kicsit sok kiállítást kapott a magyar együttes, amely az agresszív védekezés eredménye. A félidőt kettős emberhátrányban zárták, és az egyik emberhátrány átnyúlt a következő félidőre is. Az eredmény 30 perc után: 8-14. 

A második félidőben mintha bent maradt volna az öltözőben a Győr, a románok viszont nem adták fel. Első sorban kiváló beállójuknak köszönhetően egy gólra is felzárkóztak. Azonban az összeszedett védelem, Kari csodás védései és a türelmes, kitartó támadójáték, valamint Ida precízen értékesített büntetőinek köszönhetően sikerült hozni a meccset. A végeredmény 24-22.

Ambros Martín nyilatkozata: „Nagyon fontos győzelem volt ez a mai, nemcsak a két pont miatt, hanem mert a saját játékunkra akartunk koncentrálni. Az első félidő nagyon jól sikerült, nagyobb gólkülönbséggel sikerült a szünetre vonulni, talán ez zavart meg bennünket. De a Bukarest kiváló játékosokból áll, hatalmasat küzdöttek az utolsó pillanatokig, nem akartak kikapni. De a kulcspillanatokban meg tudtunk újulni, és ennek köszönhetően győztünk. A csapatunk szépen fejlődik, de még mindig nem értük el a tudásunk legjavát, a teljes meccsen hoznunk kell majd a jó formát. De még mindig van közel három hónap a szezon legvégéig, így van időnk.” 

(forrás: gyorietokc.hu)