Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Hárompontos intézkedési tervvel állítaná meg a lánctartozást a nemzetgazdasági tárca – írja a Napi Gazdaság. A javaslat szerint felállítanának egy szakértői szervet, amely a megrendelők mellett a kivitelezők és az alvállalkozók kérésére is szakvéleményt adna ki tervezési, építési, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos kérdésekben, és kötelezhetné a vitatott összeg előzetes kifizetését a vállalkozónak akkor is, ha a megrendelő bírósághoz fordul. A tervezet büntetőjogi eszközöket is bevetne arra az esetre, ha a felszámoló szándékosan elmulasztja feljelentési kötelezettségét, amikor a számvitel rendje megsértésének bűncselekménye és csődbűncselekmény jut tudomására.
NEKED AJÁNLJUK
Délután megerősödhet a szél
Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként zápor is kialakulhat. Élénk lesz a keleti, északkeleti szél. Délután 18 fok körül alakul a hőmérséklet Hétfőn a Dunántúlon többfelé...