Találatok a következő címkénkre:
kerékpárút
Ilyen lesz a Pápai úti kerékpárút
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a fenntartható és biztonságos közlekedés fejlesztése érdekében újabb jelentős beruházás előkészítésén dolgozik: megkezdődik a Pápai út melletti kerékpárút kialakítása. A fejlesztés célja, hogy korszerűbb, kényelmesebb és környezetbarát közlekedési...
???????Dunaszentpál együtt biciklizett át 2025-be
Átadták a dunaszentpáli kerékpárutat, így a település immár biztonságosan csatlakozik a Győrt, Mosonmagyaróvárral összekötő bringás szakaszhoz. A hideg idő ellenére mintegy száz helyi jelent meg, bizonyítva, hogy elhivatottak a...
Kerékpárút épül Zalaegerszeg és Teskánd között
Egymilliárd forintból épül kerékpárút Zalaegerszeg és Teskánd között. A tervezett kerékpárút négy szakaszból áll. A Teskánd és Zalaegerszeg közötti fő nyomvonal közel 3,5 kilométer hosszú, amelyhez kapcsolódik egy 183...
Az 50 kilométeres Beregi kör az Év Kerékpárútja
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye büszkélkedhet az Év Kerékpárútja 2024 címmel. Idén ötödik alkalommal hirdették meg a pályázatot, amelyben az ország legkedveltebb bringás útvonalát keresték. A pályázat célja, hogy motiválja az embereket arra,...
A második lett a Győr-Pannonhalma bicikliút az Év kerékpárútja pályázaton
A Kaposvár melletti Deseda-tavat megkerülő kerékpárút nyerte meg az Év Kerékpárútja pályázat idei közönségszavazását, míg a második helyen a Győrt és Pannonhalmát összekötő kerékpárút végzett. A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat...
Csodás úton kerékpározhatunk majd a Gerecsében
Tarján és Bajót (Péliföldszentkereszt) között nettó 1, 3 milliárd forint értékű kivitelezésű kerékpárút épül! A projektben 12017,43 méter kerékpározásra alkalmas közúti szakaszt jelölnek ki ,ebből 967,12 méter hosszan a meglévő...
Hamarosan Pannonhalmáig tekerhetünk
Épül a Győr-Pannonhalma kerékpárút hiányzó szakasza Écsen – közölte Kara Ákos országgyűlési képviselő. Azt írta, a József Attila utca aszfaltburkolatot kap és vegyes használatú út lesz. Az új fákat...
Átadták a Tata és Agostyán közötti kerékpárutat
Átadták a Tata központját és az agostyáni városrészt összekötő, négykilométeres kerékpárutat - közölte a Komárom-Esztergom megyei település polgármestere. Michl József (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a beruházáshoz a város 250 millió forintnyi...
Újabb kerékpárút csatlakozott az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút-hálózathoz
A bicikliút tovább épül majd, az újabb szakasz tervezése már meg is kezdődött. Átadták a Tata központját és az agostyáni városrészt összekötő, négykilométeres kerékpárutat– derült ki a település polgármesterének közleményéből....
Hiánypótló kerékpárút
A napokban adták át a Kodály Zoltán utcai új kerékpárutat. Ez a fejlesztés egy hosszabb sorozat része, azonban az itt élők nagyon örülnek ennek a változásnak. Többen is elmondták,...
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.06.09.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Szurkolók és a város vezetői köszöntötték a Széchenyi téren a magyar bajnoki címet és a Magyar Kupát is...
Kiemelt tartalmainkKiemelt
Különleges zenei ünnepre készülnek a Beatles-rajongók június 21-én: a Kobuci Kertben a The Bits teljes...
A magyar turisták körében mindenképpen. A szallas.hu adatai szerint jellemzően 5-7 éjszakára foglalnak szállást,...
Ne csodálkozz, hogy látod már Győrben és környékén is a kiflis autókat, február óta ugyanis a...



