Mintegy 1300 kg fogható méretű ponty érkezett a Mosoni Duna győri holtágába, a horgászverseny pályához. Országos, rendkívüli haltelepítés kezdődött az állami tulajdonú horgászvizeken a magyar haltermelők segítése érdekében. A mintegy 1500 dolgozó munkahelyének megtartásán kívül, a koronavírus világjárvány elmúltával gyorsan és hatékonyan szolgálja majd a szabadidős sporthorgászatot, a horgászturizmus újraindítását, valamint a halfogyasztás élénkítését is. A támogatott telepítések, a Kormány döntése alapján, az Agrárminisztérium felügyeletével, a Magyar Országos Horgászszövetség szervezésében és ellenőrzésével valósulnak meg.
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Pumpapályát avattak Töltéstaván
Átadták a kerékpáros ügyességi pályát Töltéstaván. A focipálya mellellett alakították ki a létesítményt, amely az Aktív Magyarország Program támogatásával több mint 60 millió forintból...






