Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Csehországban emelkedik a gyógyultak száma, stagnál a fertőzötteké

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gyógyultak száma emelkedik, míg a fertőzöttek számának növekedése szinte leállt. Pénteken 86 újabb személynél diagnosztizálták a fertőzést, ami március közepe óta a második legalacsonyabb növekmény.

Az utóbbi napok fejleményei alapján várható, hogy április végén a fertőzöttek száma mintegy nyolcezer körül alakul majd Csehországban, holott korábban tízezer fertőzöttel számoltak a becslések – mondta Adam Vojtech egészségügyi miniszter a közszolgálati rádióban. Leszögezte: ez az alapja annak, hogy a kormány felgyorsíthatta a márciusban bevezetett korlátozások fokozatos feloldását.

A szombat reggeli kimutatás szerint az új koronavírus-járványban eddig 215-en haltak meg, az áldozatok száma pénteken egyetlen eggyel nőtt. Az orvosi jelentések szerint a halálos áldozatok többsége idős személy és valamilyen krónikus betegségben is szenvedett.

A cseh kórházakban jelenleg 385 embert kezelnek új koronavírus-fertőzéssel, közülük mintegy ötvennél minősíthető súlyosnak a betegség lefolyása. A naponta elvégzett tesztek száma az utóbbi időben 7-8 ezer. Az első fertőzés március eleji megjelenése óta országosan több mint 210 ezer tesztet végeztek el. Hat kiválasztott csehországi régióban sikeresen folyik a lakosság önkéntes és ingyenes tesztelése is, amelynek célja a fertőzés elleni kollektív immunitás mértékének megállapítása. Prágában és Brünnben két nap alatt több mint ötezer embernél végezték el a tesztet. A lakossági érdeklődés nagyon nagy, s gyakorlatilag már a tesztelési központok megnyitása előtt egy-két órával többen gyűlnek össze, mint amennyi az adott laboratórium napi kapacitása. A tervek szerint nyolc nap leforgása alatt 27 ezer embert tesztelnének le.

Forrás: MTI